What’s happening ?
Hallagatom a Lazarádió műsorait és nagony jól esik az, hogy a hallgatók nagy része, folyamatosan kérdezgeti, hogy miért vagyok ennyire lehallgatva és visszavárnak az éterbe. Ez arra sarkalt , hogy egy -két szóban elmondjam, what’s happening, azaz mi történt.
Az utilosó műsorom vége felé bekaptam egy nagyon heveny nikotin mérgezést – hogy ez most az én hülyeségem, vagy egy hibás vape okozta, itt és most lényegtelen. –
A lényeg az, hogy ahogy leadtam anyának a „sávot”, le mentem a nappaliban és ott annak rendje és módja szerint össze is estem. 4 óra se kép se hang.
Lévén a gyomrom örökletesen gyenge, azonnal rá is szaladt.
Lévén szokásos probléma, úgy voltam vele, gyógyítom a szokásos módon, de most nem sikerült, oly annyira, hogy múlt hét szerdán már nem csak fájt a belem, hanem rámjött egy krónikuk hányás.
Ezt már én sem bírtam, mondtam Larry barátomnak , hogy vigyen be a sörgősségire.
Ott sürgősségi alapon a bejelentkezésem , után kb 4 órával el is kezdtek elláltni és meglepetásemre nem küldtek tovább illetve nem ültettek ki a bay-re (várótérre) – ez angol eü szokás – hanem azt mondta az indiai doki, hogy már az utolsó utáni időben vagyok, azonnal beszurt egy infulzió, vérvételi kannünt és folyamatosan elkezdte belém tölteni a gyógyszereket és a az infúziót. A fordításban Tündi barátnőm segített, aki gyakorló ápoló és 1; ismerte a problémámat 2; jól diagnosztizált. Szal Ő és a doki szépen megmókolt.
A doki jelezte, hogy ez moz nem lesz két napos gyógyulás. A torkom, gyormorom lesebesedett. Most ott tartok, hogy fél liter szarrá turmixolt leves elfogyasztása kb. egy órát vesz igénybe. Egy sima tejes kv, 30 perc …
Ez történt.
Köszönöm mindenkinek az érdeklődést és a jó kívánságokat és – ezt nem igérem – megpróbálok 18.-án szombaton visszatérni. Mondjuk ne várjátok, hogy annyit járjon a pofám, ahogy megszoktátok, mert egyenlőre a beszéd is kínokkal jár, de megérdemlitek, hogy jelentkezzek.